2015. november 29., vasárnap

Tiszatenyőn jártunk

A Bátonyterenyén megrendezett Közfoglalkoztatási kiállításon való részvételünk után úgy gondoltuk, hogy a jövőben több olyan településre ellátogathatnánk, amelyek már hosszabb ideje részt vesznek a Startmunka mintaprogramban és/vagy régebb óta foglalkoztatnak munkavállalókat szociális szövetkezet keretein belül. 

Egy korábbi, szakmai konferencián találkoztunk Kazinczi Istvánnal, Tiszatenyő polgármesterével. Az ő meghívására látogattunk el a Jász-Nagykun-Szolnok megyei településre tapasztalatszerzés céljából, mivel az ottani önkormányzat már több éve vesz részt a Startmunka mintaprogramban.


2015. október 13-án, reggel 7 órakor indultunk útnak, és délelőtt érkeztünk meg az 1649 lelket számláló községbe. 

A Polgármester úr személyesen fogadott minket...


...majd első lépésként bemutatta a Polgármesteri Hivatal épületét:

 



A Hivatal üléstermében történt több mint egyórás, a Startmunka mintaprogrammal kapcsolatos szakmai beszélgetés során kölcsönösen megbeszéltük az eddigi tapasztalatainkat, szóba kerültek konkrét problémák, valamint azok megoldási lehetőségei is.



A megbeszélés végén a Polgármester úr meghívott minket ebédelni a helyi községi konyhára, ahol a helyben előállított termékekből vendégelték meg csapatunkat. 

Ebéd után megnéztük a községi konyha melletti majdani tejfeldolgozót, illetve sajtkészítő üzemet, ahol a későbbiek során tejtermék mintaboltot is terveznek létesíteni. A szokásos tejtermékeken kívül iskolatej-előállítását is tervbe vették.


Ezután megtekintettük a textilfeldolgozó részleget, ahol szőnyegkészítés folyik...



...majd átmentünk a csirkekeltetőbe, ahol megnézhettük a baromfi törzsállományt is:


Tanulmányutunkat az önkormányzat asztalosüzemében folytattuk, ahol saját felhasználásra gyártanak polcokat, illetve az aktuális Startmunka mintaprogram programelemeiben felhasználandó, faalapanyagú termékek előállítása (asztal, szekrény, polc, karó stb.) is itt folyik.



Ezután megnéztük a szóda-, a savanyító- és a tésztaüzemet. Az itt előállított szódát a Startmunka mintaprogramban dolgozók kapják védőitalként, ezen kívül a helyi ifjúsági szolgáltatóházban, valamint a közétkeztetésben használják fel. A közétkeztetésben kerül felhasználásra a helyben gyártott savanyúság is, utóbbival a helyi rendezvényeken is találkozhatunk. A tésztaüzemben - a cérnametélt kivételével - minden kézi gyártású tésztát el tudnak készíteni.



A sertéstenyésztő- és baromfitelepen a 3 napostól kezdve a vágóállományig mindenféle korú állattal találkoztunk (mangalica, hússertés stb). 




Megnéztük a falu nevezetességeit, a község Startmunka mintaprogram segítségével elkészült útjait és járdáit, az önkormányzati tulajdonú ifjúsági szolgáltatóházat és az önkormányzati bérlakásokat is. 
A településen vályogtéglákat is gyártanak, saját felhasználásra, amelyek segítségével épült meg az új fiaztató a sertéstelepen, a település ifjúsági szolgáltatóháza, valamint az önkormányzati tulajdonú bérlakások.


A szarvasmarhatelep és -állomány...




...illetve a géppark megtekintése után visszatértünk a Polgármesteri Hivatalba, ahol átbeszéltük a látottakat, majd késő délután elindultunk hazafelé. 

A Tiszatenyőn tapasztalt, Diósjenő számára fejlődést biztosító folyamatokat, eljárásmódokat és technológiákat a közeljövőben folyamatosan szándékozzuk átvenni és beépíteni településünk Startmunka mintaprogramjába.